Gere Dávid

Nem a győzelem a fontos, hanem az, hogy nyerj.

Az internet olyan globális számítógépes hálózat, amelyen a számítógépek az internetprotokoll  segítségével kommunikálnak.
Az internet sajátossága, hogy globális és nyílt információ-hozzáférést biztosít széles tömegek számára. Internetről tehát csupán az 1990-es évek eleje-közepe óta beszélhetünk.

A gyökerek az 1960-as évekig nyúlnak vissza, a történet katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdődött. Abban az időben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak. 

Dwight D. Eisenhower elnök – a szovjetek űrversenybeli sikereit ellensúlyozandó, a Szputnyik–1 fellövésének hírére – elrendelte a DARPA felállítását, amely a kutatásokat azután finanszírozta. Kidolgoztak egy többközpontú, csomagkapcsolt  hálózati kommunikációs rendszert , amely a mai TCP/IP szabvány ősének tekinthető. Ezen az elven kezdett működni 1969-ben az ARPANET , és a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatásra szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között.Az ARPANET-től az információs szupersztrádáig - Ma 50 éves az internet |  Exkluzív | androgeek techmag

1972-ben megszületett az első e-mail-program. 1974-ben jelent meg először az „internet” kifejezés, egy a TCP protokollról szóló tanulmányban. 1983-ban az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET (Military Network) néven leválasztották a hadászati szegmenst. 1988 az első hálózaton keresztül terjedő féregvírus  éve volt.

Az első magyarországi domain címet 1991-ben jegyezték be a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet számára: sztaki.hu.

Hazai elterjedését gyorsította, amikor a Matáv (ma Magyar Telekom) hálózatán 1995 óta elérhető telefonmodemes mellett 1999-ben elkezdődött az üzleti és lakossági célú ISDN szolgáltatás a Matávnet nevet viselő leányvállalatának jóvoltából.

Manapság az internetes technológiákat körülbelül négymilliárdnyian használják személyes, illetve üzleti célokra, például információkeresésre, szolgáltatások és áruk megrendelésére, kapcsolattartásra, szórakozásra stb.

 Hat érdekesség, amit kevesen tudnak az internetről


 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 1
Heti: 9
Havi: 11
Össz.: 1 880

Látogatottság növelés
Oldal: Internettörténete
Gere Dávid - © 2008 - 2024 - geredavid.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »